Átadták az idei Radnóti Miklós díjakat

Ahogyan a korábbi években, úgy idén is megrendezésre került a Radnóti Miklósról elnevezett antirasszista díj átadási ünnepsége. A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) által szervezett eseményére ebben az évben stílszerűen a Radnóti Miklós Művelődési Központban került sor.
Átadták az idei Radnóti Miklós díjakatRadnóti Miklós Antirasszista Díjat kapott Barát Tamás újságíró, főiskolai tanár, Bolgár György újságíró, Czeizel Endre orvosgenetikus, Donáth László evangélikus lelkész, Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar vezetője, Gibril Deen, a Mahatma Gandhi Emeberi Jogi Szervezet elnöke, Keres Emil és Kulka János színművészek, Lőrincz Marcell, a Szubjektív Értékek Alapítvány  elnöke, Szekeres István nyugállományú dandártábornok, egyben a MEASZ alelnöke, Szemes Györgyné, a Nácizmus Üldözöttjeinek Bizottsága Auschwitz-bizottságának elnöke, valamint Ulrich Schneider, az Ellenállók Nemzetközi Föderációjának – az Antifasiszták Szövetségének főtitkára.

Bródy JánosAz átadási ceremónia programja rendkívül színes volt, a változatosságról a meghívott fellépő művészek gondoskodtak.

Bródy János – aki korábban szintén díjazott volt – témába vágó, elgondolkodtató mondanivalóval bíró dalokat adott elő, míg Keres Emil illetve Gálvölgyi János színművészek a mai kor aktualitásaival is párhuzamot vonó verseket mondtak el. A műsorvezetői szerepet Andrassew Iván újságíró töltötte be, illetve a díjazottakat Hernádi Judit színművésznő méltatta.

Hanti Vilmos a MEASZ és a FIR elnökeA MEASZ elnöke, Hanti Vilmos ünnepi beszédében hangsúlyozta: “az idei díjak is fontos üzenetet hordoznak azok számára, akik átvették, hiszen ezzel is erősödik társadalmi szerepvállalásuk és elkötelezettségük. Ugyanakkor mindenkinek fontos, hogy közös elhatározással és összefogással megtegyünk mindent azért, hogy csökkenjen Magyarországon az elsősorban negatív diszkrimináció.”

Természetesen az idén már tizenkettedik alkalommal kiosztott  Radnóti Miklós Antirasszista Díj nem titkolt célja a figyelemfelkeltés, miszerint országunkban egyre gyakrabban észlelhető a kitaszítás, és a rosszindulatú megkülönböztetés.

Egy 1966-ban született ENSZ-döntés alapján március 21-e nemzetközileg az antirasszizmus világnapja, egy 1960-ban dél-Afrikában lezajlott, szélsőséges kimenetelű demonstráció áldozatai emlékére hívták életre.

Kép, szöveg: Wiedermann Károly / Napimagazin.hu

Facebooktwittergoogle_plusmail